Manapság egyre több ember kedvelt időtöltése a kutyakiállítás, ahol kedvence szépségének megmérettetése mellett hobbitársakkal találkozik, szórakozik. Ezzel párhuzamosan nő az igény arra, hogy a kutya ne csak a szépségével arasson sikereket, hanem sporttárs, edzőpartner is legyen, akivel az egyre népszerűbb egészséges életmód, „fitness” programban is részt tudnak venni. Nő az igény tehát a nemcsak szép, hanem egészséges, hosszú élettartamú fajták és egyedek iránt, akivel lehetőség szerint a kötelező éves oltáshoz kapcsolódó ellenőrzésen kívül nem kell állatorvost látogatni.

A magyar fajták – legalábbis vadászkutya fajtáink, vagyis a rövid és drótszőrű magyar vizsla és az erdélyi kopó – szerencsések ezen a téren. Munka eredetük miatt elsősorban nem küllemre szelektálták őket, így mind a szerkezeti felépítés, mind a belső tulajdonságok szempontjából sokat megőriztek eredeti jó tulajdonságaikból.

Azonban ez az előny könnyen elveszhet, ha nem jól sáfárkodunk vele! Ezért született a gondolat, hogy a terjedő mendemondák helyett mérjük fel a valódi helyzetet. Ennek érdekében speciális kérdőíveket állítottunk össze, tulajdonosok és állatorvosok részére.

A visszaküldött kérdőívekből leszűrhető, hogy a magyar vizsla áltagos élettartama 11-13 év, ami elég magas értéknek számít, viszonyítva a többi kutyafajtához. Ez jelzi, hogy fajtánk összességében egészségesnek tekinthető.

Az állatorvosok átlagos tapasztalata szerint az elhullás leggyakoribb okai: a daganatos megbetegedések és szív-elégtelenség. (Meg kívánom jegyezni, hogy a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen szív-problémával kezelt magyar vizslák száraránya ezt nem tükrözi – az összes belgyógyászati eset 3%-a. Tehát, vélelmezhetően sok kutya nem jut el szakorvosi kivizsgálásra. Ugyanakkor a belgyógyászati esetek között a daganatos megbetegedések 17%-ot jelentenek, ami magas arány. )

Tekintettel arra, hogy az ország különböző földrajzi területeiről érkezett adatlapok e tekintetben egybehangzóak, ezért ez tekinthető a fajtára jellemzőnek. A daganatos elváltozások sokfélesége sajnálatos módon életmód és környezet függvénye is, ez a gyakoriság ijesztő lehet számunkra, saját emberi életünkre vonatkoztatva.

A kérdőívben több, számunkra fontos megbetegedésre kérdeztünk rá. Elsőként a humán vonalon is népbetegségnek számító allergiákra. Sajnos a magyar vizsla e tekintetben eléggé előkelő helyet foglal el. A leggyakoribbak a bőr problémák (főként a takarmány és kontakt allergiás bőrgyulladások), ezen kívül előfordulnak gyógyszer (vakcina), növény és rovarcsípés allergiák is, bár lényegesen kisebb számban.

A másik gyakorta előforduló bőrgyógyászati probléma a demodikózis (szőrtüsző atkásság). Mindkét említett kórforma az immunrendszer helytelen működésére vezethető vissza, de míg az előzőben (az allergiáknál) a szervezet túlzott reakciójáról van szó, a másodiknál a védekező képesség nem elégséges. Sok esetben ez utóbbi közvetett elhullási okként is szerepel. Fontos megjegyezni, hogy az immunrendszer működésében örökletes faktorok nagymértékű szerepet játszanak, tehát az ilyen állatok ezt a hajlamot örökítik utódaikra.

Szintén allergiás, illetve az immunműködés zavarából adódó kórképek az eozinofil sejtes izomgyulladás, illetve a fejen jelentkező izomsorvadás, mely szintén – jelentéktelen számarányban ugyan – de előfordul.

A magyar vizsla fajtára jellemző probléma a külső hallójárat gyulladás, ami leginkább a lógó fülű fajták sajátossága, aminek veszélyét fokozza vizsla esetében a vadászati munkája (víz, toklász bejutása a hallójáratba).

A következő kérdéscsoport a szemészeti problémákra vonatkozott. Állatorvosi praxisomban találkoztam felnőtt vak vizslával. A vakság kiváltó oka többféle volt, sajnos, mint ez más fajtákra vonatkozó adatokból kiderül, egy részük örökletes. Szerencsére az érintett egyedek száma nagyon alacsony. Tekintettel az elváltozás nagy jelentőségére, idén egy szemész szakorvos kolléganővel szűrést indítottunk magyar vizslák körében. A vizsgált betegségek a glaukóma (zöld hályog), szemfenéki eltérések közül a PRA és CEA, valamint a katarakta (szürkehályog). Utóbbi öreg kutyákon élettani, fiataloknál azonban lehet gyulladásos vagy örökletes eredetű is.  A felmérés során glaukómás és szürkehályogos eseteket találtunk.

A szembetegségek jelentősége nagyon nagy. Dolgozhat egy kutya bármilyen jól, lehet akármilyen szép, ha elveszti látását, munkára alkalmatlanná válik és általános életminősége nagymértékben romlik. Ha ezt örökíti, ezzel a fajtát veszélyezteti. Sajnos ezek a betegségek látható formában általában csak 5-6 évesen jelentkeznek. Tüneteik, előzetes jeleik azonban kétéves kortól fokozatosan felfedezhetőek. Mivel egy kutya kétéves korától tenyészegyed, 2 és 6 éves kora között sok utóda születhet, s amennyiben hordozza a betegséget, a négy év alatt létrehozott kölykök jó része terhelt lehet. Ma még e tekintetben vizslánál nem tragikus a helyzet. Vannak fajták, ahol a szembetegségek az állomány 30-40%-át érintik. Azt hiszem, nagyon fontos ennek a helyzetnek az elkerülése. Ezért indítottuk el – idén ingyenesen – a szemészeti szűrést Dr. Szakhmári Katalin rendelője segítségével. Kívánatos lenne a jövőben ezt a szűrést a külföldi gyakorlatot követve, évente elvégeztetni, hogy ezt a – vadászkutya fajtákhoz képest – előkelő helyzetünket megőrizzük.

A következő kérdéscsoport a szívbetegségekre irányult. Szív fejlődési rendellenesség nagyon ritkán, míg idősebb korban kialakuló szívelégtelenség gyakrabban fordult elő. Ez általános gyakoriságú előfordulás a hasonló méretű fajták körében, de gondolni kell rá.

A szaporodásbiológiai problémák tekintetében fajtánk egészségesnek tekinthető, a problémák csak a kutya fajra jellemző mértékben fordulnak elő.

Az ország jódhiányos helyzete miatt vizsgálatot indítottunk a pajzsmirigy működésére vonatkozóan, melynek eltérései pl. a pointer fajtában problémát okoznak.

A csípőízületi diszplázia tekintetében az FDB adatai szerint a vizsgált egyedek kb 25%-a tartozik a ’normál’ és a ’majdnem normál’, további 50-60% az enyhe kategóriába – ezek az FCI állásfoglalása szerinti tenyészthető egyedek. A fennmaradó kb. 20% közepes illetve súlyos. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy hivatalos bírálatra a közepes illetve súlyos egyedek egy része már el sem jut, hiszen a felvételt készítő állatorvosoknál már kiszűrésre kerül. Ugyanakkor a ÁOTE sebészeti műtéteinek csupán 2%-a volt csípőízületi. Ebből arra következtetünk, hogy az erős klinikai tüneteket mutató egyedek számaránya alacsony. Ez viszonylag kedvező dolog, de elgondolkodtató, hogy pl. az OFA adataiban az ’excellent’ (normál) egyedek aránya magasabb(15.6%), és a diszpláziásoké lényegesen alacsonyabb (7,3%) – ez nyilvánvalóan a többgenerációs szűrés és szelektálás eredménye.

Tapasztalataink, és az adatlapok tanúsága szerint a fajtában jelen van az epilepszia, előfordulnak epilepsziás rohamokat mutató egyedek. Mivel ennek a betegségnek a kóroktana még nem egyértelműen tisztázott, illetve maga a roham sok esetben egy más betegség (pl. anyagcsere-rendellenesség vagy sérülés) következménye, nehéz az adatok értékelése és annak meghatározása, hogy a fajta mennyire terhelt. Ez azonban semmiképp sem változtatja meg annak szükségszerűségét, hogy sohasem szabad epilepsziás rosszulléteket mutató egyedet tenyésztésben tartani, illetve a szülőket, testvéreket is fokozottan figyelemmel kell kísérni. Nagyon fontos lenne, hogy túl tudjuk lépni az ezt a betegséget a humán civilizációkban általánosan övező félelmen és viszolygások, ne tartsuk szégyennek a betegség előfordulását, hanem merjünk beszélni róla, és megosztani az információt az előfordulásáról: ez lenne az első szükséges lépés a helyzet tényleges feltárása és a betegség leküzdése irányába.

Végezetül rákérdeztünk a viselkedési problémák előfordulására is. A magyar vizsla alapvetően sosem volt őrző-védő hajlamú, emberre támadékony, a fajtaleírás is tilt minden indokolatlan agresszivitást. Sajnos az utóbbi időben időnként előfordul a támadékonyság emberrel szemben, illetve a túlzott félénkség, gyávaság – és az ebből eredő harapás. A tenyésztés során kívánatos lenne ezt a labilis idegrendszer miatt kialakuló problémát nagyobb hangsúllyal figyelembe venni, mert a jövőben a szociális, városi környezetben élő kutyák száma nő leginkább.

Az eddigiekből kitűnik, hogy fajtáink még őrzik az évszázadok során, szelekcióval kialakult előnyt, kellően egészségesek. Láthatjuk azonban azt is, hogy bizonyos eltérések (pl. csípőízületi diszplázia) illetve nem kívánatos tulajdonságok (pl. labilis idegrendszerből eredő viselkedési problémák) gyakrabban fordulnak elő a kívánatosnál. Adott tehát a felelős tenyésztők feladata: őrizzük meg ezeket az előnyöket más fajtákkal szemben. Bátran tekintsünk elfogulatlanul kutyáinkra, ne szégyelljük szelektálni a tenyészállományunkat, és a világon fajtáink népszerűsége, megbecsültsége tovább fog növekedni!